"Kriszti vagyok. Több alkalommal voltam hangterápiás kezelésen. Az utóbbi időben elég sok stresszhatás ért, feszült voltam, fájt a derekam és a térdeim is kb. 3-4 hónapja. Tibort régóta ismerem és kíváncsi is voltam a hangterápia hatásaira. Már az első kezelés után nem fájt a térdem (azóta sem) és a deréktáji fájdalmaim is megszűntek. A kezelés közben úgy éreztem, mintha nem lenne testem. Megszűntek a gondolataim és megtapasztaltam a belső csendet. Eddigi életem során ilyet még nem éreztem. A kezelések hatására sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok. Kezelés utáni reggel úgy ébredtem, hogy nem a gondolatok cikáztak a fejemben, hanem az ébredés pillanatában a zengőtál hangját hallottam. Rendszeresen el fogok menni, mert nagyon jó hatással van a szellemi, fizikai, de legfőképp a lelki állapotomra."

T. K.-né Kriszti

"Aktívan sportolok. Gyakran megerőltetem az izmaimat és fájtak régebben az izületeim is. Vesekő problémáim fél éve múltak el. Az első kezelés során felerősödtek az izületi fájdalmak és megfájdult a vesém is. A kezelés végére megszűntek a panaszok és azóta sem jelentek meg. A második kezelés során a hátizmaimban éreztem fájdalmat. A gyakori hátfájásom már a múlté. Rendszeresen kezeltetem magam, mert úgy érzem rendbe hozom vele a szervezetemet és a lelkemnek is jót tesz."

Ö. E.

"Hangterápiás gyógyítás, tibeti zengőtálakkal, nem feltétlen fájdalommentes, de eredményes! Még nem hallottam erről  a módszerről, teljesen ismeretlen volt számomra. A kezelés meglepő volt és hatásos. Váll fájdalmam miatt próbáltam ki ezt a módszert. A terápia kezdetén meglepődtem, hogy Tibor  rákérdezett arra, hogy nincsenek-e emésztési problémáim. Valóban voltak, bár ezt neki nem említettem. Ezzel a kezelés óta nincs problémám. A vállamban a kezelés alatt nagy fájdalmat éreztem, amit kínnal éltem meg, de az eredmény végett megérte, mert 2 heti gyógytornára járás eredménye következett be az 1 órás kezelés után. A karomat fel tudtam emelni, nem okozott már gondot az öltözködés, nem úgy, mint a kezelés előtt. Az eredmények számomra magáért beszélnek, bár az elején voltak kétségeim a kezelés sikerét illetően. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Talán furcsán hangzik, de ezek a tálak valóban értenek a gyógyításhoz."

B. Dóra

"Kedves Tibor !
Tegnap voltam először Nálad hangterápián Gábor ajánlására. A kezelésről annyit másoknak ajánlva: PRÓBÁLD KI ! Számomra az első nap terápiájának egyik eredménye: hosszú évek óta most volt az első gondtalanul átaludt, nyugodt éjszakám.
Köszönöm"

P. Zoltán.

"1 hete voltam Tibornál terápián, a hatás leírhatatlan (sokadjára futok neki:)) A lényeg, h. végre kimozdultam, ki tudtam mozdulni a holtpontomról!!
Köszönöm:))"

Eszter

"Mindenek előtt Tibornak akarom megköszönni tiszta szívből, amit velem és értem tesz. Ha nem személyes az élmény, talán el sem hiszem. A legfantasztikusabb, mikor mintegy "varázsütésre" kezd szűnni az észveszejtő fájdalom, és lassan átveszi helyét egy kellemes és nagyon jó érzés. Elég érdekes, mikor az ember rácsodálkozva megállapítja, hogy egyszerűen jól érzi magát. Meglepődik, hisz rend van a fejében és a lelkében. Fura, nem igaz? És ez fokozatosan és érzékletesen következik be a kezelés időtartama alatt. A végére már szavakat sem találtam a csodálkozástól. Szóval, én a lupus (SLE) egyik vállfajában szenvedek, sok ízületi érintettség. Gyógyíthatatlan, álnok egy kórság. Ennek viszont direkt következménye a kevert szorongásos depresszió. Az alapbetegség kemény szteroidokkal szinten tartható, esetleg. Lévén, hogy pszichoszomatikus betegség a lupus, az antidepresszánsokat állandóan szednem kell, hisz depressziótól is szenvedek, ami viszont nagyon gerjeszti az alapbetegséget. Ez annyit jelent, hogy akár 15 perc alatt is, olyan piszkosul begyullad bármelyik kis vagy nagyízület, hogy teljesen mozgásképtelenné is válhatok. Ezeket kis piros foltok is jelzik (tipikus helyi gyulladásos) és hát bizony gyakran felugrik a lázam is ilyenkor. Csak a fájdalom ne volna és a rengeteg iszonyú mellékhatás!!! Ilyen "félbéna" állapotban érkeztem a Tiborhoz és a kezelés első harmadában mindennemű fájdalom megszűnt. A végén úgy keltem fel, hogy még a piros gyulladások is mind elmúltak. Hihetetlen volt. És nem fájt sehol! A szteroidot szándékosan abbahagytam, mert nincs rá szükség. Az antidepresszánsokat csak úgy abbahagyni nem szabad. Negyedik hét tájékán hirtelen belém hasított, hogy elfelejtettem szedni! Azt hiszem azért, mert arra sincs szükség. Ez már így tart több mint két hónapja. Hát erről ennyit! Írhatnék még, de egész regényt..."

Edit

"Magas vérnyomásomhoz (olykor elérte 170/108 értéket) migrénes fejfájások társultak. Hetente 2-3 alkalommal is fejfájással ébredtem. Egyre sürübben zúgott a fülem is. Három alkalommal voltam hangterápiás kezelésen. Az első négy hete volt. Azóta nem fájt a fejem és a fülzúgás is el maradt. Nyugodtabbnak érzem magam. Maga a terápia leirhatatlan érzés volt számomra, elképzelni sem lehet míg meg nem tapasztalja az ember. Mindent egybe vetve jó hatással volt rám mind testileg mind lelkileg.
Köszönöm:))"

köszönettel:P.Anita

"Már jó ideje egy csomót éreztem a jobb mellemben. Elmentem egy ultrahangos vizsgálatra, amely kimutatta, hogy mindkét mellemben elszórtan apró ciszták találhatók, amit tapinthatóan éreztem, az pedig egy 27×16 mm-es területen lévő, számos, fél centis ciszta csoportosulása. Erről a területről tűbiopsziával mintát is vettek, melynek eredménye negatív lett, tehát a ciszták elméletileg teljesen ártalmatlanok voltak. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy ez a tünet 30 éves kor felett sem normális, nemhogy 30 éves kor alatt, ezért elhatároztam, hogy valamit tenni fogok ellene. Tibit és a párját, Emesét már régóta ismerem és tudom, milyen hangterápiával foglalatoskodnak. Amikor Emesének meséltem a problémámról, egyből azt javasolta, hogy járjak el hozzá kezelésre, mert a tapasztalatok szerint Balla-hangterápiával a ciszták nagyon jól gyógyíthatók. Hetente egyszer jártam hozzájuk kezelésre, ami alatt kellemesen ellazultam, a gondolataimat (gondjaimat) elfelejtettem, fájdalmat nem éreztem, viszont egy-egy tál gyakran megköhögtetett. Erre Tibi mindig azt mondta, hogy „Nem baj, ott jön ki a rosszaság!”, és igaza lehetett, mert körülbelül háromhónapnyi kezelés után a csomó teljesen eltűnt és a következő ultrahangon tulajdonképpen már csak a helyét lehetett látni. A vizsgálatot végző doktornő az eredményről csak úgy nyilatkozott, hogy „Fantasztikus!”
Emese, Tibi! Köszönöm szépen!"

Évi

Írja meg véleményét Ön is:

Név:

Az Ön e-mail címe:

Üzenet: